Elhelyezkedés

Somogy megyében, Kaposvártól öt kilométerre, nyugatra fekszik Kaposújlak. A falut kettészeli a 61-es főút és a Kaposvár-Gyékényes vasútvonal is. Ennek ellenére egyáltalán nincs nagy zaj a településen. A 61-es főút Kaposvárt elkerülő szakasza ugyanis a szomszédos Kaposmérő után tereli vissza a forgalmat erre az országútra, így csak az jön erre, akinek a falu vagy a város az úti célja.

Kaposújlak - főként az új utcák és lakóövezetek nyitása óta - szinte már egy kertváros látszatát kelti. Dinamikus fejlődésének köszönhetően, azon kevés település közé tartozik, melynek folyamatosan nő a lakossága, s egyre több fiatal költözik ide a városból. A közlekedés kiváló - a buszok gyakran járnak mind a város, mind az ellenkező irányba -, gépjárművel alig öt perc a megyeszékhely határa, s 10 perc alatt a belvárosba is el lehet jutni. Még az sem kíván különösebb fáradságot, ha valaki kerékpárral közlekedik. A beton és füves felszállópályával rendelkező repülőtéren jelenleg sport- és mezőgazdasági célú tevékenység folyik. A jó idő közeledtével az égen megszaporodnak a vitorlázók és a motoros gépek, valamint a színes kupolájú lassan ereszkedő ejtőernyősök és siklóernyősök is. A hatalmas sík területen különböző programokat - egyebek mellett autóstalálkozókat, motoros streetfighter bemutatót, repülős gyermeknapokat - szoktak rendezni.

Kaposújlakot észak felől lankás dombok határolják, ahol többnyire mezőgazdasági termelés folyik. A hullámzó gabonatáblák és a fás-bokros rétek fölött gyakran látni táplálékukat kereső ragadózó és vízimadarakat. A környék földrajzi változatosságát és állatvilágának sokszínűségét gyarapítja a falu déli részén lévő dombos, erdős vidék. Itt folyik a Kapos folyó is, melyet a település határán túl már nádasok és lápos területek kísérnek végig. Ezek a nedves rétek számos védett állat- és növényfaj élőhelyét biztosítják.

A környék talán legismertebb erdeje Szarkavár, ahol a Somssich-család kastélya és mauzóleuma áll. Az egykori grófi birtok jelenleg magánkézben van, és szállóként várja a vendégeit. A kriptát és a hozzá tartozó épületet a közelmúltban újították fel, méltó nyughelyet adva a grófi család tagjainak.

Kaposújlak négy részből áll. A régi, úgynevezett belső falu, a Kapos folyótól délre fekszik, s többnyire idős emberek lakják. Az utcaképet régi stílusú, egységesen épített tornácos házak alkotják. Az elkerülhetetlen fejlődést jelzi, hogy e házak többségét is újítják fel, bővítik, és állítják helyre a régi séma szerint. Itt áll a helyiek egyik büszkesége, az ökumenikus harangláb. Ezt az épületet az 1990-es rendszerváltás után újították fel és elhelyezték az oldalán az első és második világháborúban meghalt újlakiak márványtábláját. Az első világégés névsora tíz, a második 13 lakosnak állít örök emléket. Temploma a helyi lakók összefogásának köszönhetően 2008-ban épült, a község első temploma a település központjában. Ezen a főút melletti részen van az önkormányzat, a vasúti megálló, egy játszótér és a sportpálya.

A 61-es útra merőlegesen 2004-ben nyílt új utca, melyben épültek új családi házak. Leginkább az új, mediterrán stílusú egyszintes lakások dominálnak, szépen parkosított udvarokkal. A lakók főként fiatal kisgyerekes családok, akik a nyugalmat, a jó közösséget és a város közelségét keresték életük további színterének. Kaposújlak harmadik része a hosszú és egyenes Dózsa György utca és környéke. Ez esik legközelebb Kaposvárhoz, és ezen át lehet eljutni a repülőtérre is. Ezen kívül még egy lakott terület van, ám ez kissé messzebb esik a falutól. A külterületnek számító Szarkavárt csak a 610-es főútról lehet gépjárművel műúton megközelíteni. Ma a község 9 utcájában 240 ház áll.

Kaposújlak közlekedés szempontjából szinte már a megyeszékhely része, ám a település lakói mindenképpen szeretnék megőrizni függetlenségüket, a sorsuk illetve a falu irányítását a saját kezükben tartani.

 

legifoto1

legifoto2

legifoto4

legifoto3

legifoto5