Ifjúsági Rendezvények

Miért jó "Kultúr"-ba járni?

Még annak idején nem is gondolta volna senki, hogy itt Kaposújlakon elkezdi működését, egy kulturális, ifjúsági szervezet (klub), aminek a székhelye a Művelődési ház. Hivatalosan ez a áll az épület homlokzatára illesztett táblán "Kaposújlaki Művelődési Ház", de a helyiek számosnévvel illették már az intézményt.

E helynek a mozgatórugói az újlaki fiatalok, akik jelenlétükkel és hihetetlen nagy kreativitásukkal belelendülnek a programokba.

A Kultúrház egyik fontos feladata, a fiatalok szabadidejét folytonos, aktív, szórakoztató, kreatív cselekvéssel töltsék ki. Ennek megfelelően, sokszínű programokkal, mint: gipszezés, festés, csocsózás, pingpongozás, focizás, origami, gyöngyfűzés, és a fiatalok megvalósítható ötletei alapján zajló elfoglaltságok teszik felejthetetlenné a szombat délutánokat.

A szórakozás mellett ünnepek idején fontos feladat teljesítését vállalják magukra a kaposújlaki fiatalok, a jeles dátumokon zajló ünnepségek szervezésében, előadásában működnek közre.

A Faluház lehetőséget biztosít kisebb kirándulásokra, amelyek az önkormányzat támogatásával valósulnak meg. ezzel is próbálja arra ösztönözni a fiatalokat, hogy szerepet vállaljanak, falunk közösségi életében.

Minden kedves Kaposújlaki fiatalnak és érdeklődőnek bátran merem ajánlani, hogy nézzenek be a Kaposújlaki Művelődési Házba.

*Ifj. Schán László írása alapján
mely megjelent az Újlaki Újság XVI. évfolyam 1. számának 7. oldalán

 

 


 

A Kaposújlaki Kultúrház évek óta igyekszik színes programokkal, délutáni játszóházzal, kirándulásokkal, ünnepi előadásokkal aktív szabadidő eltöltési lehetőséget biztosítani a helyi fiataloknak.

Programjaink:

Nagy Nyári Kirándulás 2012 - Zamárdi

Gesztenyéző - 2012. október 13. Szombat

Tök jó Nap - 2012. október 27. Szombat

Őszi levél hullás - 2012. november 10. Szombat

az oldal jelenleg feltöltés alatt áll