Megváltoznak a kaposújlaki temetőnél fenntartott hulladékgyűjtési lehetőségek

Címkék: Közérdekű

2013. januárjától a temetői 4 m3-es hulladékgyűjtő konténer megszűnik. Helyette másik konténert biztosít a Kaposújlak Községi Önkormányzat a temetőben keletkezett hulladék tárolására.

 

Helyette a temető kerítésein belül helyez majd el a helyi önkormányzat egy 1100 literes kihelyezett gyűjtőt.A háztartásokban keletkezett hulladékokat illetve az építési törmelékeket eddig sem volt szabad a fent említett konténerben elhelyezni, ez a megváltozott hulladék kezelési lehetőségnél is tilos lesz. Az ujjonan kihelyezett tárolóba kizárólagosan csak a temetőben keletkezett hulladékot dobhatják majd bele, aki a tiltás ellenére mégis más jellegű szemetet tesz a gyűjtőbe szabálysértést követ el.

Az esetleges visszaélések elkerülése érdekében térfigyelő kamerával figyelik a területet.

« Vissza a hírek listájához

« Vissza az előző oldalra

Ugrás a fejlécre
Ugrás a navigációra