Fórum

Általános

Pécsek Anett
[2016. Október 17. 14:29]

Kedves Emília! Köszönöm a támogató hozzászólást. Remélem minél többen lesznek, akik támogatják és fontosnak tartják a lassabb áthaladást a Dózsa Gy. utcában. Ahogy írtam, aláírást fogok kezdeményezni ez ügyben. A levél tervezet már elkészült, de a héten nem szeretnék ezzel kopogtatni az ajtókon. Mindannyiunkat megrázott a baleset, és osztozunk a család bánatában. Az a sajnálatos, hogy a 610-es gyalogos átkelés problémáját már jóval korábban többször is jelezték a falu aktuális vezetésének. Azaz már jóval korábban ezeket a lépéseket szükséges lett volna megtenni. üdvözlettel: Pécsek Anett

Kovácsné Kiss Emília (Emi)
[2016. Október 14. 22:56]

Tisztelt Polgármester Úr! Most hívták fel a figyelmemet, hogy olvassam el a Fórumot! Őszintén szólva teljes mértékben egyet értek Pécsek Anettal, és maximálisan támogatni fogom abban a kérdésben, hogy igenis kell a Dózsa Gy. utcába a 30 km-es sebesség korlátozás, mert ami a közúton folyik az elviselhetetlen. Ön nem tudhat róla, mert nem régi lakos, de bizony a Dózsa Gy. utcába több közúti baleset is történt, amiről Ön nem hallott, ezért lett kihelyezve a 30-as tábla, amit Ön most fel akar szedetni! Sajnálom, hogy erről a régi lakosok Önt nem tájékoztatták, de volt olyan baleset, amikor a motoros 50 km-es sebességgel belerohant egy traktorba, vagy éppen nem az útviszonyoknak megfelelően vezették az aútót akik a reptérről száguldoztak, és az árokba " landoltak". Sajnálom nagyon, hogy a Dózsa Gy. utca az Újlaki vezetők részére mindig csak egy mostoha gyerek volt, és ma is az marad, és a mi véleményünkre, javaslatunkra soha semmi nemű pozitív hozzá állás nem történt. Én személy szerint maximálisan bíztam Önben, remélve, hogy új vezetőt kapunk, talán nem lesz különbség Dózsa és Kossuth utca között, hanem mint egyen rangú fizető polgárok érdekünkben is lesz jóindulatú hozzáállás. Ezért kérem, hogy az ide született, majd elköltözött és most a régi kis falujában élő Pécsek Anett mellett foglaljon állást, és ne a közúti bírság legyen az Ön szeme előtt. Tisztelettel: Kovácsné Kiss Emilia

Pécsek Anett
[2016. Október 14. 11:51]

Tisztelt Polgármester Úr! A tegnapi napon történt sajnálatos halálos kimenetelű baleset - pont a fent említett útszakaszon - remélem megváltoztatja a személyes véleményét. Továbbra is azon a véleményen vagyok, és ez ügyben aláírás gyűjtést kezdeményezek, hogy a veszélyre felhívó jelzés nem elég a gyalogos átkelő előtt. Vezényelt közlekedési lámpa elhelyezése jelentené a hatékony megoldás, illetve a sebességcsökkentő bordák kihelyezése az utcában. Mivel Én is gépjármű vezető vagyok, tisztában vagyok vele, hogy mekkora büntetéssel jár, ha túllépjük a sebességkorlátot. Aki vezet, az felelősségteljesen tegye, ha meg nem akkor fizesse a következményeit. Tényleg meg kell halnia valakinek ahhoz, hogy a javaslatokat komolyan vegyék? Még ha ez pénzbe is kerül az Önkormányzatnak... Tisztelettel: Pécsek Anett

Csabai Tamás
[2016. Október 13. 09:32]

Kedves Pécsek Anett! A Dózsa utca kifejezetten jó minőségű és kellően széles úttesttel rendelkezik, mindkét oldalon járdával, árokkal. A lakott területre érvényes szabályozás teljesen megfelelő erre. Persze azt be is kell tartani, tartatni. Mint írtam, erre megteszem, illetve már tettem lépéseket. Tegnap tárgyaltam személyesen a városi kapitánnyal, aki biztosított az együttműködéséről. Továbbra is az a szakmai részről is alátámasztott véleményem, hogy nem kell oda 30Km-es korlátozás. Hozzá tartozik az is, hogy sebességtúllépéskor 30 helyett 46-al már 30000Ft a bírság. Gyanítom az utcában lakók közül is igen könnyen és sokan beleesnének. Nem ez a célom. Viszont az 50-et be lehet és kell is tartani, ami elég biztonságos abban az utcában. A rendőri ellenőrzést nyilvánvalóan erre terjedne ki, és már a gyakori jelenlétük is sokat javíthat a helyzeten. Tisztelettel: Csabai Tamás

Pécsek Anett
[2016. Október 13. 08:40]

Tisztelt Polgármester Úr! Köszönöm a gyalogos átkelőhely biztonságosabb átkelése érdekében tett intézkedését. Azonban, arra a kijelentésére, hogy nem tartja a Dózsa Gy. utcában indokoltnak a 30-as sebességkorlátozó táblát, és szeretné leszereltetni, igencsak felháborodtam. A kérésem, pont arra irányult, hogy minél többen tartsák be a 30-as sebességet. Azonban, ha leveszik a táblát, még azok sem fogják betartani, akik eddig legalább betartották. Ezzel ellentétben kérni, hogy legyen fokozott rendőri ellenőrzés. Mit fognak akkor ellenőrzi a rendőrök? A LÉNYEG PONT AZ LENNE, HOGY LASSAN HALADJANAK ÁT AZ UTCÁBAN. Nekem csak személyes tapasztalatom van, (szakmai nincs), de igen is indokolt a 30-as sebességkorlátozás! Én minden nap tapasztalom, hogy egyesek gyorsan hajtanak át az utcában. Tisztelettel kérem, hogy azon fáradozzon, hogy ezt a korlátozást tartsák be a közlekedők és ne azon, hogy lehetőséget adjon, hogy gyorsabban mehessenek. Tisztelettel: Pécsek Anett

Csabai Tamás
[2016. Október 07. 10:24]

Kedves Pécsek Anett! A 610-es úton és a Dózsa Gy. utcában lévő közlekedési helyzettel már foglalkozunk, és a megkerestem a közútkezelő illetékes osztályát a megoldás érdekében. E héten volt egyeztetés az osztályvezetővel. Alapvetően nem támogatnak sebesség korlátozást, csak indokolt esetben. Sikerült elérni, hogy a 610-es út Dózsa u. és vasúti átjáró közti szakaszt 60Km korlátozással lássák el és a gyalogátkelőhelyre engedélyezik a figyelmeztető lámpák kihelyezését. Sajnos azonban a költségek az önkormányzatot terheli teljes egészében. Ennek ellenére mindenképp telepítünk lassító figyelemfelhívó berendezést ami biztonságosabbá teszi a gyalogos forgalmat és a ki és behajtást az utcákba. Továbbá a 610-es út Kaposmérő felé eső részén záróvonal felfestését is elfogadták. A Dózsa utcai gyorshajtásra tekintettel levelet írok mind az itt lévő cégeknek és a rendőrségnek is. Viszont a 30Km korlátozó táblát leszereltetem. Az én véleményem szerint és a szakmai vélemény szerint is ott nem indokolt ez a korlátozás, viszont ezzel párhuzamosan kérem a fokozott rendőri ellenőrzést az utcában. Bízom benne, hogy sikerül javítani a helyzeten. A település többi részén is felülvizsgáljuk a közlekedési rendet és ahol kell táblákat helyezünk ki. Tisztelettel: Csabai Tamás

Pécsek Anett
[2016. Szeptember 29. 11:35]

Tisztelt Polgármester Úr! Hivatkozva a tegnapi napon az Önnél tett személyes látogatásomra, ez úton is szeretném írásban is megerősíteni az ott elhangzottakat. Az írásbeli közlési mód választása azért is esett a „Fórum”-ra , mivel felvetésem nem magánjellegű, nem az Önös érdekeimet szeretném megvalósítani, hanem javaslatommal a közösség érdekeit szem előtt tartva fordultam Önhöz. Ez úton is felkérve a Tisztelt Lakosságot, hogy ne csak a szomszédok beszéljenek egymás között, hanem itt is „hangot adva”, az alábbi javaslatokkal való egyetértésüknek, vagy akár ellenvetésüknek. Aki még nem ismer, Pécsek Anett vagyok, Dózsa Gy. u. 47. szám alatt lakom. Felvetéseim, javaslataim a következők voltak: 1. Az utcában sebességcsökkentő bordák (ún. fekvőrendőr) elhelyezése. Most már több, mint egy éve lakom állandó jelleggel a fenti címen. Aki nem ismeri az utcát, egy egyenes, viszonylag széles, kátyúmentes aszfaltozott útról van szó. 30-as sebességkorlátozó táblával az utca két végén. Ezen az úton nem csak az ott lakók közlekednek, hanem a Reptér illetve a Jutai laktanya dolgozói is. Köztudott, - és tisztelet azoknak, akik figyelmesen betartják a 30-as sebességet - , hogy ennek a korlátozó táblának leginkább akkor van hatása, ha közúti ellenőr ott áll mellette. Sokszor nem hogy a 30-at de még az 50-es sebességet sem tartva be közlekednek egyesek az utcában. Azt hiszem, nem szükséges hangsúlyoznom, hogy féltjük családtagjainkat a veszélytől. Ne legyen az követendő példa, hogy addig nem teszünk semmit, amíg nincs baj. A fentiek megvalósítása egy előremutató gondolkodásmód és cselekedet lenne és tükrözné azt a fajta szemléletet, hogy előzzük meg a bajt. Polgármester úr tájékoztatott, hogy a probléma nem csak ebben az utcánkban jelentkezik, hanem a Kossuth Lajos utcában is. Ez ügyben már folytat levelezést a hatósággal, hogy a falu közlekedési rendjét megreformálják. Ez úton szeretném Polgármester urat kérni, illetve a Lakosság támogatását is, hogy ragaszkodjon a bordák kihelyezéséhez. További figyelemre felhívó jelzések, táblák kihelyezése nem fog megoldást jelenteni. 2. Közlekedési lámpa elhelyezése a 610-es főúton. Kaposújlakot kettészeli a 610-es főút. A lakosság átkelése érdekében van is egy gyalogos átkelőhely a Dózsa György utca elején, de aki szeretne ezen átkelni, annak bizony igencsak vakmerőnek és bátornak kell lennie. 60-as sebességkorlátozó tábla kihelyezve. Többekkel együtt saját tapasztalatom is, hogy reggeli órákban igen nagy itt gépjármű forgalom. Még akkor sem állnak meg az vezetők, amikor már a zebra közepén jár a járókelő, még akkor is „elhúznak” előtte. (Adott esetben még felháborodásuknak is jelent adva, hogy neki lassítania kellett.). Itt szintén, - és tisztelet a kivételnek - , a fentiekben említett indokok miatt az egyetlen megoldást csak a közlekedési lámpa elhelyezése jelentené. Ezen pont kapcsán is polgármester úr a türelmemet kérte, ahogy említette a közlekedés megreformálását dolgozik. További javaslatom és kérésem volt Polgármester úr felé, hogy - addig is, amíg a „bürokrácia dolgozik”, és legyen változás – levélben forduljon a Rendőrkapitányság felé, kérve, hogy ezen, illetve a fent említett útszakaszon is gyakrabban legyen közúti ellenőrzés. Az intézkedés kérése nekem, mint állampolgárnak is jogomban áll, de nagyobb súllyal bírna, ha egy lakóközösség törvényes képviselője kérné. 3. Kerékpár út létesítése Kaposvár és Kaposújlak között. Pályázat függő, remélem, hogy sikerül valamilyen pályázati forráson keresztül ezt megvalósítani. Kérem a Tisztelt Polgármester urat, hogy tájékoztasson a fentiek kapcsán tett intézkedéseiről. Köszönettel: Pécsek Anett

Szóljon hozzá Ön is!

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges.